Bolti lopás miatt indult eljárás egy várpalotai nő ellen.
Egy veszprémi drogéria üzletvezetője 2023. május 19-én 16 óra 27 perckor tett bejelentést a rendőrségre bolti lopás miatt. Az üzletvezető elmondta, hogy a nőt nem először érték már lopáson, 2023. május 6-án is tettek már bejelentést egy hasonló eset miatt.
A kiérkező járőrök a várpalotai lakos csomagjainak átvizsgálása során további olyan árucikket is találtak, amelyek eredetével nem tudott elszámolni. A 39 éves nőt előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra, ahol lopás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. Az eljárás során kiderült, hogy az elkövető a bejelentés napján további három üzletben is látogatást tett és távozott onnan úgy különböző termékekkel, hogy nem fizette ki azok vételárát. Ezen túl a várpalotai bolti lopások miatt is eljárást indítottak a rendőrök a nő ellen.