Közlekedési fokozott ellenőrzés a balesetek megelőzéséért

Egész napos fokozott közúti ellenőrzést tartottak a Veszprém Rendőrkapitányság illetékességi területén, amelynek elsődleges célja a balestek megelőzése, a közlekedési szabályokat semmibe vevő járművezetők kiszűrése volt.

A Veszprémi Rendőrkapitányság egyenruhásai 2023. március 15-én a megyeszékhely főbb bevezető útszakaszain, a forgalmas csomópontoknál, illetve a 8. számú főútvonalon tartottak fokozott közlekedésrendészeti ellenőrzést. Ennek célja elsősorban a közúti közlekedési balesetek megelőzése, illetve az ittas vezetők kiszűrése volt.

A fokozott ellenőrzés során megkülönböztető jelzéssel el nem látott civil jellegű gépjármű is segítette az egyenruhások munkáját. Veszprém városában kiépített kamerarendszeren keresztül a rendőrök a kapitányság épületéből több gyalogátkelőhely közlekedését, valamint a forgalmasabb csomópontokat is figyelemmel kisérték, és amennyiben jogsértést észleltek akkor intézkedést kezdeményeztek.  A jogsértő járművezetőket a rendőrök megállították és velük szemben az elkövetett jogsértések arányában intézkedtek.

A rendőrök ezen kívül kiemelt figyelmet fordítottak a világító berendezéseket nem szabályszerűen használók, a tilos jelzésen való áthaladó járművezetők, a passzív biztonsági eszközök (biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszer és a bukósisak) előírásszerű használatát elmulasztók kiszűrésére. Ellenőrzésre került továbbá a járművek műszaki állapota, a járművezetéshez szükséges vezetési jogosultságok megléte is.

A közlekedési akcióban az egyenruhások 26 fővel szemben intézkedtek az előírt sebesség be nem tartása miatt. 8 gépjárművezetővel szemben 240.000 forint közigazgatási bírságot, 18 vezetővel szemben pedig 170.0000 forint helyszíni bírságot szabtak ki. Egy járművezetővel szemben kötelező haladási irány figyelmen kívül hagyása miatt 50.000 forint, 5 esetben a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt pedig 50.000 forint közigazgatási bírság lett alkalmazva. Négy esetben a gépjármű műszak érvényességének lejárta, egy esetben engedély nélküli átalakítás, egy esetben pedig a vezetői engedély orvosi érvényességének lejárta miatt intézkedtek a fokozott ellenőrzésben részt vett rendőrök. Három esetben szabálysértési feljelentéssel éltek a forgalomból kivont járművekkel közlekedő vezetőkkel szemben.

Ilyen és ehhez hasonló közlekedési ellenőrzésekre az elkövetkezendő időszakban is számíthatnak a járművezetők Veszprém vármegye útjain.

… hogy mindenki hazaérjen!

Kategória: Aktuális, Baleset-megelőzés | A közvetlen link.