LÁNCFŰRÉSSZEL FENYEGETTE SZOMSZÉDJÁT, A RENDŐRÖK ELFOGTÁK

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 31 éves helyi férfit.

Egy veszprémi lakos tett bejelentést a rendőrségre 2023. január 13-án este arról, hogy egy számára ismeretlen személy nem sokkal korábban azzal fenyegette meg, hogy levágja a fejét láncfűrésszel. A fenyegetésének pedig úgy adott nyomatékot, hogy magával vitt egy robbanómotoros láncfűrészt, majd beindította, és többször a sértett felé suhintott vele.

A helyszínre érkező rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőt, majd otthonában – a szomszéd lakásban – elfogták, és előállították a helyi rendőrkapitányságra a 31 éves férfit. A nyomozók ezután gyanúsítottként kihallgatták a tettest, melynek során elmondta, hogy körülbelül két éve hallgatja esténként, hogy a számára ismeretlen szomszédja az esti órákban különböző szerszámgépekkel dolgozik. Ezúttal elege lett belőle, majd a tárolóból elővette a saját motoros láncfűrészét, és átment vele hozzá. A beszélgetés azonban szóváltáshoz, majd a láncfűrészes fenyegetéshez vezetett.

A 31 éves veszprémi férfit a rendőrök őrizetbe vették, és vele szemben felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett, valamint zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

Kategória: Aktuális, Hírek | A közvetlen link.