Ajándékcsomagot kaptak a gyermekek a rendőrség és a roma közösségek együttműködését erősítő rendezvényen.
Prevencióval egybekötött Mikulás ünnepséget tartottak december 5-én a Nagyvázsonyi Reményi Antal Rendezvény Központ épületében, a település roma származású gyermekei számára. A rendezvény a Veszprémi Rendőrkapitányság és a Nagyvázsonyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat közös szervezésében valósult meg.
A program célja volt a rendőrség és a roma közösségek közötti párbeszéd és együttműködés erősítése, és nem utolsó sorban a gyermekek megajándékozása a mikulás ünnepség keretében, hogy az számukra élményközpontú legyen.
A rendőrség elkötelezett amellett, hogy a hasonló együttműködésekre a jövőben is rendszeresen sor kerüljön, ezzel támogatva a helyi közösségek biztonságát és jólétét.





A rendőrség kiemelt feladatának tekinti a gyermekek védelmét, az iskolai és online bántalmazás megelőzését. Ennek érdekében mai napon Veszprém vármegyében több helyen tartottunk bűnmegelőzési interaktív programokat, foglalkozásokat, előadásokat melynek alkalmával a rendőrök az iskolai erőszak és az online zaklatás (bullying) elleni küzdelem fontosságára hívták fel a figyelmet. A kezdeményezés célja, hogy a gyerekeket megóvjuk a bántalmazástól, ugyanis az iskolai erőszak és az internetes zaklatás (bullying) kihat az áldozatok önértékelésére, teljesítményére és pszichés jóllétére, rombolja az iskolai közösségeket, illetve az oktató-nevelő munka eredményességét. Minden gyermeknek tudnia kell, hova fordulhatnak segítségért, ha ő maga, vagy iskolatársa áldozattá válik. Fontos, hogy merjenek segítséget kérni, bizalommal forduljanak a szülőkhöz, pedagógusokhoz és a rendőrséghez.