Rács mögött a templomi rongáló

Nem a veszprémi eset az egyetlen a férfi rovásán.

Elfogták azt a férfit, aki a veszprémi Károly-templomban próbált meg pénzt szerezni május 29-én éjszaka. Hogy hozzájusson a hívek adományaihoz, megrongálta a szentszobrok talapzatát és oldalát. A férfi csekély összeggel távozhatott, mivel a perselyt közvetlenül azelőtt ürítették.

A veszprémi nyomozók felvették a kapcsolatot kollégáikkal, hogy a tettes mielőbb rendőrkézre kerüljön, ugyanis több helyen is követett el hasonló bűncselekményeket.

Végül június 7-én, Kecskeméten – a Celldömölki Rendőrkapitányság parancsa alapján – a járőrök elfogták a 44 éves nagykanizsai férfit.

Kategória: Aktuális, Hírek | Hozzászólás most!

Megfenyegették a tiniket, tóba dobják őket, ha nem kapnak pénzt

Elfogták a két férfit a veszprémi rendőrök.

Tinédzsereket rabolt ki két férfi június 10-én délután fél ötkor Veszprém egyik parkjában.
A két férfi pénzt követelt a fiataloktól, mondván, buszjegyre kell az nekik. A tinik jobbnak látták, ha engedelmeskednek, és közel kétezer forintot dobtak össze, majd átadták.
Ám ezzel nem érte be a két elkövető. Kilátásba helyezték, hogy a tóba dobják őket, ha nem kapnak még további pénzt. Az egyik rabló kikapta a diák kezéből a pénztárcát, magához vette a bankjegyeket, és társával távozott.

A két férfi ellen a veszprémi nyomozók elfogatóparancsot adtak ki, és néhány órával később, éjszaka rendőrkézre is kerültek.

A 18 és 34 éves helyi lakosokat – őrizetbe vételük mellett – kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatásukat.
Ellenük rablás miatt nyomoznak.

Kategória: Aktuális, Hírek | Hozzászólás most!

A rendőrök akadályozták meg, hogy a férfi kárt tegyen magában

A veszprémi járőrök mentőt hívtak a férfihez.

Segélyhívás érkezett június 5-én késő délután, hogy az egyik veszprémi társasházban dühöngött az ittas férfi, és azzal fenyegetőzött, hogy magában kárt tesz.
A járőrök az intézkedés során megakadályozták, hogy a 28 éves helyi lakos önkárosítást végezzen, hozzá mentőt hívtak és kórházba szállították.

Kategória: Aktuális, Hírek | Hozzászólás most!

Közlekedés-biztonsági összefoglaló

2025. június 10.

A Veszprémi Rendőrkapitányság illetékességi területén 2025. június 2-án 0 órától június 08-án 24 óráig 4 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt. Egy halálos közúti közlekedési baleseteben egy járműszerelvény vezetője vesztette életét. Kettő súlyos sérüléses balesetben kettő személy sérült meg súlyosan, egy könnyű sérüléses közúti közlekedési balesetben pedig egy személy sérült meg könnyebben. A veszprémi rendőrök 9 anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Az előző év ezen időszakában egy súlyos, valamint kettő könnyű sérüléses közúti közlekedési baleset történt. Előző év ezen időszakában kettő anyagi kárral végződő balesetnél kellett intézkednünk.

2024.06.02. – 2024.06.08.

  • Halálos 0
  • Súlyos 1
  • Könnyű 1

2025.06.02. – 2025.06.08.

  • Halálos 1
  • Súlyos 2
  • Könnyű 1

Balesetek megoszlása KRESZ szabályszegés szerint:
3 esetben: sebesség nem megfelelő alkalmazása
1 esetben: műszaki hiba

 

Új jelentkezőket vár a Biztonságos Óvoda Program

A Biztonságos Óvoda Program a 8 éve működő Élet Úton program stratégiájába illeszkedve indult el. Az Élet Úton a biztonságos közlekedésre felkészítés programja melyhez több mint ötven szervezet csatlakozott. Az együttműködés célja, hogy Magyarországon a közúti közlekedés során egyetlen 14 év alatti gyermek se veszítse életét. A kisgyermekek eredményes közlekedésre neveléséhez az óvodapedagógusok felé irányuló hatékony ismeretátadás elengedhetetlen, hisz azt fenntartható módon csak az óvoda „normál” működési kereteiben lehet megvalósítani, amiben a kulcsszerep a pedagógusoké.

A „Biztonságos Óvoda” program célja az óvodások biztonságosabb közlekedésre való felkészítésének elősegítése: az óvodák, óvodapedagógusok közlekedésbiztonsági szakmai támogatása, a közlekedésbiztonsági ismeretek széles körben történő terjesztése a korcsoport sajátosságait figyelembe véve.

A „Biztonságos Óvoda” program legfontosabb célja az óvodai nevelési programba integrálható közúti közlekedésbiztonsági módszertan és oktatási segédletek megismertetése az intézményekkel, óvodapedagógusokkal és ezáltal az intézmények közlekedésre nevelési tevékenységének támogatása. Továbbá:

  • óvodai „közlekedési koordinátor” kijelölésének ösztönzése
  • a korosztály számára fontos közlekedésbiztonsági ismereteket tartalmazó óvodapedagógiai felkészítő anyagok eljuttatása az óvodákba
  • óvodás gyerekek közlekedési ismeretszintjének felmérése
  • az óvodák jövőbeni támogatása a közlekedésre nevelési feladataik tekintetében
  • a „Biztonságos Óvoda” védjeggyel igazolni és elismerni, hogy az intézmény kiemelt figyelmet fordít a gyermekek biztonságos közlekedésre felkészítésére.

 A program megvalósítása után, a résztvevő óvodák elnyerik a „Biztonságos Óvoda” címet, mely azt hivatott tanúsítani, hogy a címet viselő Intézmény a közlekedésre nevelést fontos témának tekinti, megjelenik nevelési tevékenységeiben, valamint kiemelt figyelmet szentel a gyermekek biztonságos közlekedésre való felkészítésének. A címet az óvodák plakett formájában is megkapják, mely kihelyezhető az intézmény épületére.

Az alábbi linket bemásolva tudnak a Biztonságos Óvoda Programhoz regisztrálni az érdeklődő Veszprém vármegyei intézmények:

https://forms.office.com/pages/responsepage.aspx?id=wfTx50frpEmTHxmO_n87C3v1_8tSzA9Cnu8D7hBTzrVURENZSE1OSTJUVVhWUjBSNElONzZKQ0xHUS4u&origin=lprLink&route=shorturl

Kategória: Aktuális, Hírek | Hozzászólás most!

Közlekedés-biztonsági összefoglaló

2025. május 26.

A Veszprémi Rendőrkapitányság illetékességi területén 2025. május 19-én 0 órától május 25-én 24 óráig 1 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt. Egy könnyű sérüléses közúti közlekedési balesetben egy személy szenvedett könnyű sérüléseket. A veszprémi rendőrök 5 anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Az előző év ezen időszakában három súlyos, valamint kettő könnyű sérüléses közúti közlekedési baleset történt. Előző év ezen időszakában kilenc anyagi kárral végződő balesetnél kellett intézkednünk.

2024.05.19. – 2024.05.25.

  • Halálos 0
  • Súlyos 3
  • Könnyű 2

2025.05.19. – 2025.05.25.

  • Halálos 0
  • Súlyos 0
  • Könnyű 1

Balesetek megoszlása KRESZ szabályszegés szerint:
1 esetben: elsőbbség meg nem adása közúti jelzőtábla utasítása ellenére

Kategória: Aktuális, Hírek | Hozzászólás most!