Figyelem! Ismét unokázós csalók!

Egy csopaki, egy herendi és két balatonfüredi idős asszonyt ejtettek tévedésbe az elkövetők a napokban. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a megelőzés lehetőségeire hívja fel a lakosság figyelmét.

Csopakról, Balatonfüredről és Herendről érkeztek bejelentések a rendőrségre 2020. május 9-14. között arról, hogy ismeretlen tettes időseket hívott fel telefonon, majd a telefonáló egyszer a hívott fél szomszédjának adta ki magát, egy alkalommal egy közlekedési baleset részese és az állítólagos unoka, két esetben pedig csak az unoka nevében érkezett hívás. A telefonáló mindegyik alkalommal azt állította, hogy autóbalesetet szenvedett, valamint sürgősen pénzre van szüksége, melyért akadályoztatására hivatkozva egy férfit személyesen elküld. Egyik esetben a pénzért megjelenő személy kérte is a sértettet, hogy ne hívja vissza az unokáját, mert ő a hazafelé tartó vezetés miatt nem tudja majd felvenni a telefont. Három sértett egy-egy nagyobb összeget át is adott a csalónak, a negyedik alkalommal pedig egy szerencsés véletlen miatt hiúsult meg a pénzátadás.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a lakosság figyelmét, hogy a csalók általában telefonkönyv alapján, találomra hívják fel a potenciális célpontokat, de az is előfordul, hogy előzetesen a kiszemelt áldozat lakókörnyezetében puhatolóznak vagy a közösségi oldalakon megadott információkat felhasználva teszik hihetőbbé történetüket. A leggyakoribb színlelt ok, hogy az unoka vagy valamely hozzátartozó balesetet szenvedett, az okozott károk rendezése miatt pedig pénzre van szüksége. Mivel közvetlen találkozáskor könnyen kiderülne, hogy nem ő a hozzátartozó, ezért rendszerint a pénzért egyik ismerősét küldi.

Ilyen esetekben azonnal ellenőrizzék a hívás valóságtartalmát! Tegyék le a telefont, és hívják fel mindig azt a személyt, akire az ismeretlen telefonáló hivatkozik! Járjanak utána, hogy valóban baj van-e!

Tegyenek fel ellenőrző kérdéseket az állítólagos unokának! (Hogy hívnak? Mikor születtél? Mikor találkoztunk utoljára?)

Az áldozattá válás elkerülése érdekében kérjük, fogadják meg az alábbi tanácsainkat:

  • Ne beszéljenek idegenek előtt, nyilvános helyen magánügyeikről, hiszen ezeket az információkat a bűnelkövetők felhasználhatják!
  • Soha ne nyissanak ajtót idegeneknek, és bármilyen indokra is hivatkoznak, ne adjanak nekik pénzt!
  • Gyanús idegenek látogatása esetén jegyezzék meg személyleírásukat, járművük rendszámát!
  • Amennyiben az ismeretlenek valamely szolgáltató dolgozójaként mutatkoznak be, minden esetben kérjék el igazolványukat, majd a szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatán ellenőrizzék!
  • Ha felmerül, hogy bűncselekményt próbáltak meg elkövetni Ön vagy hozzátartozója sérelmére, vagy bűncselekmény áldozatává váltak, hívják azonnal a 112-es segélyhívószámot!
  • A rendőrség arra kéri az idősek családját, közvetlen ismerőseit, hogy hívják fel rokonuk figyelmét a fentiekhez hasonló történetekre, bűnelkövetési módszerekre.
Kategória: Aktuális, Bűnmegelőzés | A közvetlen link.