Jutalmazás az életmentésért

Életmentő segítségért dicséretben részesült két veszprémi rendőr.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, 2019. február 2-án 6 óra 40 perckor riasztották a Veszprémi Rendőrkapitányság járőreit, hogy az egyik helyi buszmegállóban egy idős nő vérző fejjel, magatehetetlenül fekszik a földön. Kormos Áron rendőr törzszászlós, szolgálatirányító parancsnok és Balta Tamás Zsolt rendőr főtörzsőrmester, járőrparancsnok kiérkezésükkor azonnal a bajba jutott idős asszonyhoz siettek, majd a szakszerű segítség megérkezéséig megkezdték a mellkasi kompresszió alkalmazását, mellyel megmentették a nő életét.

 

Dr. Tarcsa Csaba rendőr dandártábornok, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és Nátrán Albin, az Országos Mentőszolgálat Közép-dunántúli Regionális Mentőszervezet vezető mentőtisztje 2019. február 5-én délelőtt állománygyűlés keretében mindkét rendőrt munkája elismeréseként dicséretben részesítette és Szent György-emlékplakettel, valamint oklevéllel jutalmazta.

Kategória: Aktuális | A közvetlen link.