Munkásszállón lopott

Vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a veszprémi rendőrök annak a férfinak az ügyében, aki a szobatársát lopta meg.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2018. február 18-án Veszprém egyik munkásszállójának lakóját ismeretlen személy meglopta, amíg ő a szobájában aludt. A tárcáját vitte el az ismeretlen elkövető, a benne lévő személyes iratokkal, bankkártyákkal és több ezer forint készpénzzel, majd az egyik bankkártya felhasználásával vásárolt is.

Az ügyben indult nyomozás során a veszprémi rendőrök azonosították az elkövető személyét, aki a munkásszálló ugyanazon szobájának volt a lakója, mint a sértett. Az 55 éves várpalotai férfit a körzeti megbízott elfogta, majd a kapitányságra előállította, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

A lopás vétség és csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Veszprémi Rendőrkapitányságon befejezték, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal adták át az illetékes ügyészségnek

Kategória: Aktuális | A közvetlen link.