A mai nappal elindult a „Zebrajárat”

A Veszprémi Rendőrkapitányság a gyalogosok védelmében indított – két évre visszatekintő – kampányait, az idei évben „Zebrajárat” elnevezéssel folytatta.

Az iskolakezdés első napján 2013. szeptember 2-án indult el első útján „Zebulon” a rendőrzebra, hogy a gyakorlatban is megismertesse a kisgyermekeket a közlekedés alapvető szabályaival. A mai napot azonban különlegessé varázsolta az is, hogy az első csoport útját „zebrák” kísérték.

A program első résztvevői a megyeszékhelyi Cholnoky Általános Iskola tanulói voltak. A gyülekezőhelyen a gyerekeket a kapitányság munkatársai és a már zebrává változott lovak várták. A tanulók felhúzták a jól láthatósági mellényt, majd egy rövid eligazítást követően elindult a menet. Út közben a gyerekeket kísérő rendőrök a gyalogosokra vonatkozó közlekedési szabályokat ismertették, kihangsúlyozva, hogy a biztonságos közlekedés alapvető feltétele a figyelem. A zebralovakkal kísért csoport kicsit több mint fél órás felvonulása szemmel láthatóan nagy érdeklődést váltott ki a többi közlekedőből is, mely egyúttal a program nem titkolt célja volt. A közlekedésbiztonsági sétát teljesítő gyerekeket a kísérő rendőr nénik „Zebulon” csokival jutalmazták. Így kezdődött meg „Zebulon” útja, és ezek után felbukkanása a városban senkit ne érjen meglepetésként.

Kategória: Baleset-megelőzés, Hírek | A közvetlen link.