Alapos járőrök

Június 20.-án éjfél után pár perccel Veszprémben a Cholnoky lakótelepről tett bejelentést egy ott lakó, aki az éjszaka folyamán nagy zajra ébredt. Az ablakból kinézve látott meg egy hajléktalan kinézetű férfit, aki egy vastartályt húzott maga után az utcán. A bejelentő a gyanúsan viselkedőt a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta, aki az igazoltatás során azt állította, hogy a tartályt egy kuka mellett találta. A feltehetően magasnyomású hőtágulási tartály mintegy 30 kg súlyú lehetett és állapotából a járőrök arra következtettek, hogy azt a férfi nem találhatta a szemetes mellett. A bűncselekmény elkövetésére utaló körülmények miatt az intézkedés alá vontat a rendőrök előállították. Mivel a férfi továbbra is tagadta, hogy a tartályt lopta volna, a járőrök a helyszínre visszatérve követték a tartály járdán okozta húzásnyomait, melyek a lakótelep egy felújítás alatt álló épülethez vezettek. A ház tulajdonosát sikerült elérniük, aki elmondta, hogy a tartályt a lakásfelújítás során szerelték ki, és azt helyhiány miatt a kerítésen kívül, de saját tulajdonában lévő területen tárolta. Arról is beszámolt még, hogy tegnap a délutáni órákban egy hajléktalan kinézetű személy járt nála, aki megvásárolta volna a tartályt, de ő azt nem adta el, mivel beépítésre vár.

A pontos körülmények ismeretében az előállított férfi ismételt elszámoltatása során már nem tagadta a tartály eltulajdonítását, így ellene lopás miatt szabálysértési eljárás indul.

A járőrök a vastartályt visszaadták tulajdonosának, aki hálásan mondott köszönetet a járőrök lelkiismeretes és alapos munkájáért.

Kategória: Hírek | A közvetlen link.